Család – és rendszerállítás, Hellinger terápia
Bemutatkozás
Kiss Katalin vagyok, sorselemző, tanácsadó, majd család- és rendszerfelállító, aki a több, mint 15 éves főkönyvelői, gazdasági vezetői karrieremet egy tollvonással mesélő kártyáimra, a mágia lehetőségeit családfelállításra cseréltem.
Azóta is elkötelezetten dolgozom azért, hogy az emberekneknek, tehát bárkinek is, a kis- és középvállalkozásoknak és az azokban közreműködőknek is minden adott legyen ahhoz, hogy gyarapodhassanak szellemben, lélekben és anyagiakban, visszanyerhessék egészségüket, és lelki egyensúlyukat.
Rendszeresen együttműködöm más kollégákkal és szakemberekkel, elsősorban kineziológusokkal, szervezetfelállítóval, pedagógusokkal, pszichológusokkal, egészségnevelő szakemberekkel.
Mi is a családfelállítás?
A kollektív tudat, azaz a morfogenetikus mező lekérdezése, ami alatt felszínre kerülnek a rejtett fogadalmak, információk.
Ezek segítségével tisztázhatjuk a családban átvett sorsok okait, illetve feloldhatjuk a rejtett fogadalmakat.
A családádfelállítás módszere alkalmas ezen információk megszerzésére, és felhasználására tematikus beszélgetés, a hétköznapi kommunikáció eszközével.
MEG-OLDÁSOK MESTERFOKON
Nálunk ÖN van a középpontban!
Mi itt néhányan azért dolgozunk, hogy Ön jobban érezze magát a bőrében, sikeressé, kiegyensúlyozottá és egészségessé váljon a saját életében!
Fő célunk, hogy az emberek közelebb kerülhessenek saját magukhoz, problémáik megoldásához, segítséget, támaszt kaphassanak. Közreműködésünkkel hozzájáruljunk klienseink feladatai, gondjai megoldásához, testi és lelki egészségük megőrzéséhez, valamint hogy kifejlesszék a saját megoldási stratégiáikat.
Megtanítunk Önnek mindent amit tudunk, hogy ezzel a tudással a későbbiekben ÖN önállóan, saját maga vehesse kezedbe élete feletti termékeny teremtő irányítást!
Hozzánk ÖN egy olyan helyre érkezett, ahol nem Önnek kell több emberre figyelnie, hanem egyszerre több, együtt működő szakember segíti a hozzánk fordulókat.
Elsődleges feladatunknak az tartjuk, hogy mindenki, aki hozzánk fordul, kizárólagos figyelmet kapjon személyes fejlődése során, lehetőség szerint elkerülve annak minden lehetséges mellékvágányát.
Segítjük egy úton, amiben sok felismerés, szembenézés, és egy új tudatosság, a saját tudatosság és valódi jövőkép vár Önre!
Módszereink, amelyek közül választhat:
– Család- és rendszerállítás valamint szervezetfelállítás egyénileg, csoportban, Online vagy személyesen magánszemélyek és vállalkozások részére egyaránt
– Pszichológus vagy pszichiáter segítségét kérheti rajtunk keresztül
– Karrier tanácsadás, többek között az MBTI módszer segítségével (A modern pszichológia egyik ága)
– Meddőséggel, gyermekvállalással, egészséggel kapcsolatos tanácsadás, kapcsolattartás a nőgyógyásszal, családfelállító közreműködésével
– Asztrológiai elemzési szolgáltatás, hogy iránymutatást is kaphasson, mikor minek jött el az ideje
Egyéni és csoportos alkalmak helyszínei:
Budapest, Kiskunfélegyháza
szervezés alapján egyéb helyszíneken is
Gyakori kérdések a családfelállításról
Amennyiben további kérdése van, vagy bővebb információra van szüksége, szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
telefonon: +36 70 233 3355
e-mail-ben: info@avventurin.hu
Családállítás, mint terápia?
Származtatása a görög therapeia szóból – gondozás, kezelés – therapeo – ápol, gondoz, segít- vagy a szankszrkit: dher -támogat, tart- jelentések adják vissza leginkább a módszer lényegét. A családállításokat nálunk képzett család- és szervezetállító vezeti minden alkalommal, mentálisan egészséges emberek részére tartunk családállító egyéni vagy csoportos alkalmakat, segítő beszélgetéseket. Orvosi értelemben terápiás szolgáltatást nem végzünk. Szükség esetén a más jellegű ellátást igénylő jelentkezőket megfelelő szakemberekhez ajánljuk.
Mióta végeznek családfelállításokat?
Családállítást már az ősi kultúrákban is alkalmazták, természetesen még nem ilyen néven nevezték. A családállítás eredete az emberiséggel egyidős. A családállítás gyökerei a sámánisztikus kultúrákban egyértelműen felfedezhetőek, több 10 ezer évre visszamenőleg. A bibliában a tíz parancsolatban kőtáblára vésett „Tiszteld apádat és anyádat” szöveg a családfelállítás egyik alappillére.
Európában Bert Hellinger honosította meg ismét, kb három évtizeddel ezelőtt, ő foglalta újra rendszerbe. Hellinger volt az, aki az új korban a családállítást szisztematikusan adta tovább olyan formában, hogy a családállíátásba még befogadtak más módszerekből is sok hasznos elemet (pl: NLP, pszichológia, primér-azaz születés-terápia, stb.).
Milyen témakörben kérhető családállítás?
Bármilyenben! Szinte nincs olyan területe az életünknek, amiben ne segíthetne a módszer. A leggyakrabban pénz-karrier-munka, családi kapcsolatok, párkapcsolati- beilleszkedési nehézségek, féltékenység, sikertelenség, orvosilag oktalan potenciazavarok, meddőség, szülő-gyermek kapcsolat, függőségek, betegségek okai és gyógyítása (allergia, rák, egyéb autoimmun folyamatok is ide értendők), cégek-szervezetek felállítása témájában kérnek családfelállítást az emberek. Ezeken kívül még számtalan a lehetőségek tárháza, a legfontosabb talán egy pozitív cél meghatározása, amely mentén el tud indulni a közös munka akár egyéni, akár csoportos alkalmon.
Kinek is való a Hellinger-féle családfelállítás?
A családállítás mindenkinek JÁR, de bizonyos, nem mindenkinek mindenható a módszer. A legtöbb embernek mégis nagyon hatásos, és eredményes az alkalmazása. Egy-egy családállítás képes 3-4 éves pszichoterápiás kezelés hatását hozni.
Mégis a módszer hatékonysága a Németországban elvégzett mérések alapján első alkalomra 74%-ban hatásosnak bizonyult. Ugyanezt a százalékos arányt a magyarországi családállítások után is visszaigazolták. Ezt még egyéb, hasonló jellegű módszereknek vagy terápiáknak sem sikerült felülmúlniuk.
Saját ügyfélkörben azt tapasztaltuk, hogy olyan kliensünk még nem volt, akit ha elsőre nem is, de a későbbiekben mindenképpen megérintett a módszer, és akár több év múltán is, de visszatért, hogy a családfelállítás módszerének segítségét vegye igénybe.
Csoportos vagy az egyéni alkalom a jobb, hatásosabb?
Ma már olyan sok tapasztalat bizonyítja, hogy az egyéni családfelállítás is van legalább annyira jó, mint a csoportos. Előnye hogy nem kell sokat várni, míg egy-egy csoport összeszerveződik, és nem kell a problémákat idegenek előtt elmondani senkinek, intimebb körülmények között dolgozhat. Van akinek előny az, hogy csak a saját dolgával kell foglalkoznia egyéniben, nem kell más problémájával foglalkoznia segítőként vagy nézőként sem. Egy jól képzett és gyakorlott családfelállító már nagy biztonsággal vezeti át a klienség az egyéni alkalmon is. A csoportos alkalom mellett talán az szól, hogy a résztvevők energiája összeadódik, és egy résztvevő nem érzi magát egyedül, meggyőződhet róla, hogy nem csak Ő magának vannak megoldásra váró problémák. Mások felállításában is sokféle élethelyzetet meg tud tapasztalni, egy kicsit nagyobb rálátást kap az élet dolgaiba, különböző élethelyzetekbe és sorsokba. A csoportban dolgozók a nap végére sokszor rájönnek arra, hogy az Ő problémáinál másoknak jóval nagyobb terheket adott a teremtő- így a sajátjuk megoldása is valahogy könnyebbé válhat. Ízlése és kedve szerint bárki választhat az egyéni és a csoportost terápia között.
Mik a családfelállításban való részvétel feltételei?
Alapesetben bárki részt vehet családállításon, aki cselekvőképes nagykorú, vagy szülői engedéllyel és kísérettel ellátogató gyermek.
Nem ajánlott a kísérő nélküli részvétel annak, aki több, mint egy évet állt pszichiátriai kórházi kezelés alatt, illetve ilyen esetekben azt javasoljuk, hogy a szakember kísérje el a klienst, és írásos engedélyt, hozzájárulást kérünk a kezelőorvostól, hogy a betege részt vehessen a családállításon.
Családfelállítás előtt 48 órával nem megengedett bármilyen tudatmódosító bevétele, fogyasztása, ide értve az alkoholos, narkotikumos, tudatmódosító gyógyszeres befolyást is.
Más egyéb kritériumnak nem kell megfelelni, de ajánlatos kipihenten érkezni egy-egy családfelállításra, hogy a kliens szívvel lélekkel és testtel is részt tudjon venni az alkalmon.
A családfelállítás előtt írásbeli nyilatkozatot kérünk a résztvevőktől, hogy a fenti feltételeknek megfelelnek.
A pszichiátriai kezelés alatt állóknak, jelentősebb tudatmódosító gyógyszereket szedőknek kifejezetten azt javasoljuk, keressen fel olyan pszichiátert, aki a családfelállítás módszerével is dolgozik, vagy szeretettel várjuk pszichológusával, pszichiáterével együtt a csoportos alkalmainkon. Külön kérésre jó szívvel ajánlunk néhány erre felkészült szakembert.
Miért kell a családfelállítást követően legalább 21 napig hallgatni? Miért nem szabad beszélni arról ebben az időszakban, hogy mi történt a családfelállításon?
A családfelállításon is, mint szinte mindenhol, energiákkal dolgozunk, és a családfelállítás a kollektív szellemi mező (a Rupert Sheldrake biológus által definiált morfogenetikus mező) energiájával dolgozik. Ezt az energiát meg kell(ene) tartani arra, hogy belül hasson és dolgozzon, tehát hogy a kliensnek ideje legyen a lelkében helyére rakni a családfelállításon tapasztaltakat. Erre idő szükséges, mivel a lélek, a szellem mozgása jóval lassúbb, mint a gondolatok, vagy a fizikai világunk. Ezért szükséges a három hét hallgatási moratórium, hogy a lélek és a tudat közötti kapcsolat összerendeződhessen. Ha valaki mégis megszegi ezt a szabályt, sajnos a megmozgatott energiák „kibeszélésével” amolyan lyukfélét szúr azon a balanszon, aminek az energiájával dolgozott a családfelállítás alatt, így a ható energia pont úgy tud elillanni, mint egy rendesen be nem kötött lufiból a levegő. Persze ez nem törvényszerű, mégis érdemes kivárni a 21 napot. A kliensek arról számolnak be, hogy a 21 nap elteltével már nem akarják „kibeszélni” a történéseket, mert szívükben, fejükben és a lelkükben is a helyére kerülnek a dolgok.