Oldal kiválasztása

Család – és rendszerállítás, Hellinger terápia

Rólunk

  Közreműködőink

 

Kiss Katalin család- és szervezetfelállító

Sorselemző, tanácsadó, majd család- és rendszerállító, aki a több, mint 15 éves főkönyvelői, gazdasági vezetői karrierjét egy tollvonással mesélő kártyáira, majd a mágia lehetőségeit családfelállításra cserélte. Azóta is elkötelezetten dolgozik azért, hogy a hétköznapi embereknek és a kis- és középvállalkozásoknak és az azokban közreműködőknek is minden adott legyen ahhoz, hogy gyarapodhassanak szellemben, lélekben és anyagiakban. Rendszeresen együttműködik más kollégákkal és szakemberekkel,  elsősorban kineziológusokkal, szervezetfelállítóval, pedagógusokkal, pszichológusokkal, egészségnevelő szakemberekkel.

2003 óta saját klientúrájában dolgozik, és a sorselemzés, családfelállítás mellett a transzperszonális felállítást és a primér terápiát is előszeretettel alkalmazza. A rendszerszemléletű pedagógia lelkes támogatója. Rendszeresen dolgozik gyermekekkel is a családfelállítói munkájában.
2008-ban találkozott először a Hellinger féle Család- és rendszerállítás módszerével, azóta szenvedélyesen és alázattal dolgozik a szeretet rendjeivel, amellyel egy teljesen újfajta szemléletmódot alakított ki a kártyajóslásban és a hozzá kapcsolódó spirituális tanácsadásban is. A kis- és középvállalkozásoknak is tapasztalt tanácsadója, útmutatója.

2009 óta tanít sorselemzést, intuíciófejlesztést, elsőként Magyarországon oktatja és használja a cigánykártya, a Tarot és a családfelállítás összefüggéseit. 2016 óta a renszerpedagógiás ismereteit adja át az arra fogékonyaknak. Nagy hangsúlyt fektet a szimbólumok önismereti-önfejlesztő instrukcióinak átadására. 

Oktatói személyesen: Bert Hellinger, Sophie Hellinger, Ramoda Austermann, Luise Blumann,  Agócs Gabriella, Proksa Terézia,  Kovács Antal, Sebesi Katalin, Angster Mária, Ilka Schmidt, Rudniczai Margit, Farkas Zita, Mercé Traveset Vilaginés  és mindenek felett néhai Pálmai Dezső a magyarországi,  Dimitris Stavropoulos a görögországi Hellinter Intézet vezetője.

Bejelentkezés, időpont kérés, információ:
Tel.: +36 70 233 3355      Viberen WhatsAppon és Telegramon is!
E-mail:  info@avventurin.hu 

 

Papné Gombai M. Zsuzsanna, kineziológus

Alapvégzettségem optometrista-kontaktológus. 1999-ben végeztem a HIETE Egészségügyi karán. Életem során mindig érdekeltek az új lehetőségek, így tanultam feng shuit, számmisztikát, asztrológiát. 2006-ban találkoztam a kineziológiával. Nagyon megtetszett a holisztikus szemlélete, mellyel test, lélek és szellem együttes segítése valósul meg.

2012-ben tettem kineziológus szakvizsgát az ETI-ben . A kineziológiai ágak közül a One Brain, Brain Gym, Stressz Release, Touch for Health, és ( szívem csücske ) Leap eszközeivel dolgozom. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés képzésén veszek részt. Önsegítő gyászcsoportok vezetését és szervezését a Napfogyatkozás Egyesület keretein belül Singer Magdolnától tanultam.

Minden problémánál eljön egy pont, amikor már nem boldogulunk egyedül, nem vagyunk képesek önerőből megbirkózni életünk stresszhelyzeteivel . Ilyenkor szükségünk van valakire, aki kibillent bennünket a tehetetlenség állapotából, és segít abban, hogy a megoldandó feladatainkat mi magunk képesek legyünk megoldani.

Néhány probléma, amin a kineziológia segíteni tud:
– önbizalomhiány, önértékelési zavar
– tanulási nehézségek
– beilleszkedési nehézségek
– szorongás, stressz, félelmek, pánik
– testsúly problémák,
– allergia
– párkapcsolati problémák
– egyéb lehetőségekért érdeklődjön telefonon

Szeretettel várom személyes jelentkezését egyéni oldásra Nagykőrösön!

Bejelentkezés hétköznapokon 7- 9 óráig
Tel.: 06 30 968 9304

 

Varga Mónika, asztrológus

1966. augusztus 27-én születtem Budapesten. 1998 óta foglalkozom asztrológiával. Tanáraim, akiktől személyesen tanulhattam: Égető Szabó János, Takács Tibor, Griga Zsuzsanna, Tárnoki Gábor, Nádas Nándor és Babity Richárd
Egyéb tanulmányaim: Számmisztika, Szimbológia, Meditáció és koncentráció (Böde István), Tarot- és cigány kártya, Jobb-bal agyféltekés rajzolás, Kriston intim torna. Ezek mind-mind segítségemre vannak konzultációim során.

Sokan megállunk időnként, aztán elindulunk egy irányba. Hol tudatosan, hol tudattalanul. Aztán újra megállunk, mert érezzük, hogy talán más lett volna a helyes döntés. Ezek nagyon hasznos időszakok, meg akkor is, ha úgy érezzük, hogy megrekedtünk.

Szeretnek a segítségedre lenni, amennyiben nem sikerült elmélyedni és magadban választ találni, hogy hogyan tovább.

Bejelentkezés, időpont kérés:
E-mail:  monica.varga777@hotmail.com
skype:    chaihong66
(24 órán belül egyeztetünk időpontot a megbeszélésre)

Amennyiben kérdése, véleménye van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, küldje el üzenetét az alábbi űrlapon keresztül: